Perbeszédverseny (EMCC)
Az ELSA Moot Court Competition (EMC2) a Kereskedelmi Világszervezet jogára épülő, az ELSA által évente megrendezett nemzetközi, angol nyelvű perbeszédverseny.
A verseny három fordulóból épül fel. A nemzeti válogatón (National Round) a nagy szaktekintéllyel rendelkező bírák az adott ország jogi fakultásairól pályázó csapatok közül választják ki a legjobban szereplőt. A győztes csapat tovább léphet a verseny egy következő szintjére, az ún. regionális fordulóra (Regional Round).
A regionális fordulón, Európa számos országából érkező versenyzők közül, a bírák által győztesnek kimondott csapat vehet részt Genfben, a Kereskedelmi Világszervezet székházában tartott döntő fordulón (Final Oral Round).
A perbeszédverseny fényét tovább emeli, hogy Genfben, az ELSA-t képviselő csapatokon kívül, a világ más táján megrendezett regionális fordulók győztes csapatai is részt vesznek. Így az ELSA csapatok az ázsiai, a dél-kelet ázsiai, a dél-nyugat ázsiai és a latin-amerikai regionális fordulók győztes csapataival versenyezhetnek együtt.
ELSA Magyarország minden évben megrendezi a verseny nemzeti fordulóját. 2006-ban Pécsett, 2007-ben Szegeden került rá sor, a 2008 februári helyszín pedig Budapest.
Bővebb információt a www.elsamootcourt.org oldalon találsz.
